Szia Mindenki!
Péntek az én napom, gondolom Nektek is!
Persze ez nem azt jelenti, hogy lehet lazulni, sőt!
Még mindig a tengelyes tükrözés a téma, amihez továbbra is azokat a videókat ajánlom a tanulás megsegítéséhez, amiket eddig is.
Az óra címe: Gyakorlás
Tehát a videók: Tengelyes tükrözés Ez a majdnem 16 perces videó lépésről lépésre elvezet benneteket a jó szerkesztésig. Állítsátok le, ha kell és Ti is csináljátok a látottakat. Megnézhetitek többször is. Kipróbáltam, ha rákattintotok, elindul a film. Próbálkozzatok, én sem tudnám jobban elmagyarázni!
A másik videóban egy négyszög tükrözését látjátok:
https://www.youtube.com/watch?v=1U6HkNhNf4E
Ha valakinek ezen a felületen nem indul, pötyögje be az elérhetőséget!
Mivel nem mindenki küldött az eddigi munkájáról fotót, nem tudom, hogy hogyan boldogultatok vele.
A házi feladat most már kiegészül: Mindegyik feladatot meg kell szerkeszteni, amit a tk 175/ 8. feladatánál láttok. Ma az a.) feladatról kell kép, keddig pedig kérem a másik kettőt, azaz a b.) c.) feladatokat is.
A szerkesztést sima lapon kérem, ne dolgozzatok négyzetrácsos lapon! ( A hétvégén pihenjetek, menjetek a kertbe, a levegőre: munka csak ma, vagy hétfőn!)
Szép hétvégét kívánok Mindenkinek, vigyázzatok magatokra!
2020. március 27., péntek
03. 27. magyar nyelvtan
Kedves Gyerekek!
Írjátok le a KISOKOSBA a Tk. 92. és a 93. oldalon lévő szabályt és tanuljátok meg!
Oldjátok meg a Tk. 92. oldalán az 1. és 2. feladatok "a" részeit 2-2 jp-ért.
A feladatokat keddre oldjátok meg! (2020. 03. 31.)
PONTGYŰJTÉSI LEHTŐSÉG:
Szürke munkafüzet (OFI- ÚJGENERÁCIÓS)
- 33. oldal 2. feladat 2jp
- 35. oldal 1. feladat 1 jp
- és persze bármilyen kreatív feladat :)
Jó munkát és kellemes hétvégét kívánok!!!
Mónika néni

03.27. Technika
Sziasztok Gyerekek!
4
technika órán
keresztül mindig ezt a házit fogjátok látni, mert 4 hetet kaptok ennek a
„kis könyvnek" az elkészítéséhez. Mellékelek képeket, illetve
Mit is kell tartalmazzon ez a kis könyv?
- minden információt, ami természetismeretből megszereztl a tk.94-130. oldaláig.
- szükséges eszközök: vonalzó, olló, ragasztó, ceruza, színesek, filcek, rajzlapok ( term.6.tk)
-
legyen kihajtós, becsukható,felhajtható, elfordítható.. ......SAJÁT
FANTÁZIÁDON MÚLIK, illetve azon, hogy MENNYI FONTOS INFORMÁCIÓT
SZERETNÉL MEGOSZTANI AZ OLVASÓVAL.
például: a fák lomjai alatt több
fehér lap is van ezen a képen, ez milton kapoccsal van rögzítve, így
kifordítható minden lomb és olvashatók a fontos információk a bükkfáról,
tölgyfáról és erdeifenyőről
.-
lent a földben a fák gyökerénél rókakotorék , a fenyőnél a földben
erdei vöröshangyát is ábrázolhatsz és jellemezhetsz. De ide rajzolhatod
az erdei egeret is ,akire jellemző, hogy
föld alatti járatrendszerben lakik, melynek két kijárata van. Itt találhatók éléskamrái, melyekben nagy mennyiségű eleséget raktároz télire.
föld alatti járatrendszerben lakik, melynek két kijárata van. Itt találhatók éléskamrái, melyekben nagy mennyiségű eleséget raktároz télire.
-
Lapozd át a tankönyvedet, majd írd ki magadnak milyen állatoknak kell
szerepelnie itt. tervezd el, milyen információkat akarsz beépíteni a
könyvedbe, majd ehhez mérten válassz papírnagyságot! Ha nincs nagyobb
méretű (A/4-nél nagyobb) akkor megoldhatod a rajzlapok egymáshoz
ragasztásával is az "erdőd" nagyobbítását.
- Valahova jelöld a fény- és páratartalom változását is!
-
Megosztom az állatokról készült nyomtatható kis képeket is, de ha nem
tudsz nyomtatni se baj, ezek segítségével meg is tudod rajzolni őket.
A beküldési határidő április 30. péntek. Fotót kérek az elkészült remekműveitekről a tengelic2018@gmail.com-ra!
Jó munkát kívánok nektek!
SFAnita
Történelem Várháborúk 2.
Kedves 6. évfolyam!
Vannak szorgalmas tanulók közöttetek, mert már kaptam vissza megoldott feladatokat! Ne felejtsétek el, az utolsó határidő: március 30., reggel 8 óra!!!
Addig is, aki unatkozik, megoldhatja a következő gyakorló feladatokat a www.okosdoboz.hu oldalon! (EZT NEM KÖTELEZŐ MEGCSINÁLNI!!!)
www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=957&select_osztaly_search=6-osztaly&select_tantargy_search=magyarirodalom&select_temakor_search=gardonyi-geza%3A-egri-csillagok
www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=790&select_osztaly_search=6-osztaly&select_tantargy_search=tortenelem&select_temakor_search=magyarorszag-a-kora-újkorban
Kellemes hétvégét!
Üdv: Kriszta néni

Martin és Dani:
Jól írtátok be a címemet?
bjfkrisztina6.osztaly@gmail.com
Mert többiektől kaptam már házit...
Ha ma sem sikerül, osztályfőnököd által próbálom majd veletek felvenni a kapcsolatot...
És nyugi, nem vagytok még elkésve: a határidő hétfő reggel 8 óra! :)
Kellemes hétvégét!
Üdv: Kriszta néni
2020. március 26., csütörtök
Természetismeret 03.27.
Sziasztok!
Fűfélékkel és vadvirágokkal foglalkoztunk a múlt órán.Füves-és erdős puszta volt alföldjeink természetes növényzete.Ma már kevés helyen maradt meg ez, szántóföldi művelés alá vonták élőhelyüket.
1.Ellenőrizzétek le a házi feladatot!
2.A 2-es és 4-es feladat volt a házi,a többit is töltsétek ki!
3.Gyakoroljatok!
https://learningapps.org/5631464
Köszönöm! Jó munkát!

A mai óra anyaga: A szántóföldi növények
4.Olvassátok el a tankönyv 138-140. oldalig tartó leckét!
5.Házi feladat: Rajzoljatok le egy BÚZA,egy KUKORICA és egy NAPRAFORGÓ növényt a füzetetekbe,nevezzétek meg a részeit! Nyugodtan másolhatjátok a Tk. ábráit,(138.1.-139.2.-140.1. )
Színezzétek ki és küldjétek el a fotót emailon!
Köszönöm! Jó munkát!
Matek 03.25 helyett 26
Szia Mindenki!
Valami történt az éterben, mivel azt hittem, hogy ez elment hozzátok: de nem. Bocs,csak most vettem észre, hogy eddig ezt Ti nem láttátok. Úgyhogy ma küldöm!
A mai matek órán is a tengelyes tükrözést gyakoroljuk. Ha boldogultatok egy pont és egy szakasz tükrözésével, nincs előttetek akadály. Jöhet a nehezebb feladat: sokszögek tükrözése.
Mielőtt elkezdődne a sima lapú füzetben a munka, egy kis próbát tehettek, mennyire látjátok a tükörképeket.
Link: Játék
A következő videóban szintén lépésről lépésre követhetitek a tengelyes tükrözés végrehajtását.
Ez persze csak akkor segítség, ha a linkre kattintotok és elindítjátok a videót!
Link: Tükrözés
Miután alaposan felkészültetek, jöhet a feladatotok:
A tk 175/ 8 a.) feladatnál látható módon rajzoljatok egy egyenest, ez lesz a t tükörtengely, majd rajta kívül rajzoljatok egy ABC háromszöget. Ennek a háromszögnek kell megszerkeszteni az A'B'C' tükörképét.
Az elkészült munkátokról ( ami legyen pontos, precíz,amennyire csak képesek vagytok rá, ha jó jegyet szeretnétek) a fotót legkésőbb holnap 16-ig várom az e-mail címemre, vagy messengeren privátban. Ha a munkátokra a válaszom a következő:
- elfogadom, akkor készen vagytok
- javítani kell, akkor újra kell kezdenetek a szerkesztést, elküldést , persze a megadott időn belül
Aki e-mailban küldi, kérlek írd a tárgymezőbe: péntek
Legyen szép napotok!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Osztályfőnöki 06.11.
Sziasztok! 16-án,kedden 10-12 óráig tankönyvek leadása az iskolában!!!! (földrajz terem) 17-én,szerdán 10 órától osztályfőnöki óra a s...
-
Köszöntöm az 6. a osztály tanulóit! Bemelegítésül egy kis ismétlő feladatot hoztam nektek! Három kérésem lenne: 1. A megj...
-
Sziasztok... Az a szitu, hogy a matek I már írt tz-t, de az én eddigi csoportom még nem. Valamilyen módon számon kell kérnem tőlük is az an...
-
Kedves Gyerekek! A mai naptól kicsit másképpen telnek majd a rajz óráink. Az időintervallum amíg el kell készítened a munkádat az 2 hét. N...